Az idősotthon egyes lakói, akik saját otthonuk megszokott tárgyait szeretnék élvezni, szívesen hazamennének. Először csak érdeklődnek, mikor lehet. Aztán megtudják, hogy nem lehet, de ezt nem akarják elfogadni. Hiszen az fogság! Egyszer aztán eltökélik, hogy elmennek és csomagolnak. De szembesülnek a bezártsággal. 

El szoktuk mondani nekik, hogy ők azért vannak itt, mert itt biztonságban vannak. Egyrészt azért, mert rendszeres étkezést és orvosi ellátást kapnak, továbbá nincsenek egyedül. A demenesek estében még van egy fontos dolog, 24h-s felügyeletet kíván az állapotuk, de a hozzátartozók nem tudják feladni mindig a korábbi életüket, munkájukat, esetleg lakhelyüket.
A pandémiás helyzetet azonban nehezen fogadják el. Nem tudják milyen durván tombol a vírus az otthonono kívül, és valóban itt a legbiztonságosabb nekik. 
Ugyanakkor emlékeztet ez a helyzet arra is, mikor valaki kisállatot tart otthon. Mondjuk tengerimalacot, törpenyulat, vagy bármit: ketrecben. Szereti a kisállatát, saját otthont teremt neki, ad enni, inni és játszik vele. Mindent megad, hogy életben tartsa és kedvét is keresi, de akkor is ott van az a fránya ketrec, vagy zárt ajtó. Ha elszabadulna a kisállat, még elütné az autó, eltévedne, baja lenne ... itt biztonságban van.
Ezek szerint  biztonságos a bezártság és nem pedig fogság... De akkor miért érezzük kényszerű rossznak, hogy megfertőzötten két hétig ki se tehetjük a lábunkat a lakásból?!
Költő kérdés volt. 
A négy falnál azért tágabba  világ és minden megszokott tevékenységet meg kell szüntetni a vírus miatt. Itthon kell lenni és újabb vicc: "pihenni kell", tévézni, internetezni....ilyesmik. Minden jó, csak épp be vagyunk zárva. 

Mindenki valami feladattal jön e világra, de ezt általában caak később ismeri fel. Addig próbálgatja magát, keresi az útját, próbál helyesen élni.
Én  voltam ékszerész, kereskedő, író, adminisztrátor, katona, aztán új szakmát tanultam, ami akkor ér épp érdekelt.
Szociális szakemberként az idősügyi ellátásban tudtam elhelyezkedni, évekig ugyanannál a cégnél. 
Idős embereket tanítottunk számítógép használatra, levelezésre, és skypeolásra. Kezdtem felismerni, hogy itt a helyem, megvan az utam. Nem mondanám, hogy nehezebb tanulni velük, mint másokkal, akik fiatalabbak. csak türelem kell hozzá és szeretet. Azt vettem észre, hogy van szeretet bennem feléjük, ők is megnyugtatóan hatnak rám. 
Amikor kislány voltam és nem barátkoztak velem a gyerekek, mert más voltam, a játszótér mellett borsót fejtő nénivel beszélgettem, vagy egy másik néni panaszait hallgattam. A sors már akkor is terelt, csak nemvettem észre.
Jó érzés, ha az ember azt teheti, amit a szíve súg. Illetve, ha látja, jó az amit tesz, hasznos másnak. Ez a küldetés.
Nekem az, hogy az időseket segítsem.
Jelenleg egy idősotthonban dolgozom, foglalkozásokat tartok időseknek - helyesbítek:  már csoportos foglalkozást nem tarthatok, mert kinn tombol a járvány, és most előírták,hogy nem lehet tartani. 
 Amikor demenseket kaptam, először megijedtem. Borzasztó volt a szellemileg és testileg leépült embereket látni, no meg belegondolni, hogy bárki, bármikor kerülhet ilyen helyzetbe.
A demencia ugyanis nem betegség, hanem tünetegyüttes, mindig valamilyen elváltozás, alapbetegség, vagy több betegség következménye. Emlékezetzavarral járó állapot, térben és időben dezorientáltak a betegek. Van amelyik nem is beszél már, mert nincs többé meg az a szókészlet, ami volt, amivel kifejezhetné magát. De bevonható kommunikációba, egyszerű jelekkel értjük egymást. Pl. mutat a pelenkájára, hogy telei van, csere kellene. Vagy a poharáért nyúl, hogy ne vigyék még el előle. 
Némelyikük rendkívül nyugtalan, folyton menne valahova, vagy azt hiszi ő most munkaidőben van és dolgoznia kell.
Mára már megszoktam és megszerettem őket. Nem életképesek, segíteni kell nekik és én azért választottam ezt a szakmát, mert képesnek érzem magam rá. 
Az egészségügyben dolgozókat jutalmazzák azért, hogy teszik a dolgukat ebben a pandémiás helyzetben, de azért nem árt tudni, hogy a szociális munkások ugyanúgy teszik, egészségüket kockáztatva.
Egész nap gumikesztyűben és maszkban vagyunk, mi is óvjuk őket és segítjük legalapvetőbb dolgaik ellátásában: evés, ivás, ürítés. A köztes időkben felolvasok nekik, zenét hallgatunk, táncoltunk is. 
Az, hogy sokszor hallottak olvasni engem és beszélgetek velük akkor is ha nincs válasz, sokat segített az állapotukon. Örültem, mikor T. beszélni kezdett pár szót: "Nem", "így van" , "puszi"... Agysejteket nem adhatok, de edzésben tarthatom a maradékot és úgy kezelem őket, mintha teljes értékű emberek lennének. Az a célom, hogy a lélek jól érezze magát a testben, mert hiszem, hogy az segít a gyógyulásban.
Két hete bezárultak a kapuk, látogatási tilalom van. Csomagokat küldhetnek, de fertőtlenítünk mindent. Mégis az, hogy nem látják a hozzátartozóikat, sokat rontott az első COVID hullámban is az állapotúkon. 
Ezért tettem azt a javaslatot, hogy Viberen keresztül tudjanak beszélni a betegek.
A vezetőség beszerzett két tabletet és megszerveztem a videóbeszélgetéseket. Minden hétköznap 10-11h között beszélhetnek a hozzátartozókkal 5 percet. Nem sok, de ennyit engedélyeztek, hiszen mindenki mindent csinál az Otthonban, van elég feladat, kevés a munkaerő.
A rosszul halló néni vagy bácsi is örül, ha legalább látja a felnőtt gyermekét, vagy unokáját. Ők megkérdezik, mit hozzanak legközelebb, és hogylétük felől érdeklődnek. A csomagot meg beadják egy nap a portán.
A COVID mindenki életét felülírta, de a kiszolgáltatott emberekkel továbbra is törődni kell, és most azt érzem, jó hogy itt  vagyok, segíthetek.

Lassan két hete, hogy itthon vagyok a gyerekkel. Egyedül nevelem. Hó végéig itthonról dolgozhatok, de a csak próbaidő végéig. Körülbelül egy hónapja közösen megegyeztünk, hogy nem hosszabbítunk; ők keresnek új munkaerőt, én új munkát. Lett is volna valami, de jelen helyzetben ott nem tudnak home office-ban alkalmazni. A kiskamasz lányom meg nem elég önálló, hogy naponta itthon hagyjam min. 8,5 órára.
Szerencsére sikerült jelen munkáltatómmal egy hónapot hosszabbítani, de csak megbízással alkalmaznak minimálbérrel, és csak április végéig.
Elvileg májusban kezdhetek, de ki mondta, hogy véget ér a járvány április végén?!
Szóval helyzetem nincs megoldva, ámbár munkanélküli még lehetek, őket támogatja a kormány és lesz valamennyi jövedelmem, továbbá a gyerekkel is itthon tudok maradni.
Igen, ez egy speckó helyzet és tisztába vagyok vele, hogy sokakat elbocsátottak most, ők is munkanélküliek lesznek. A Kormány segít ahol tud: vvállalkozóknak, GYes, GYeden lévőknek, munkanélkülieknek, járulékelengedéseket eszközölt bizonyos szektorokban...de az egyedülállóakra sajnso nem gondoltak.
Nincs férj/feleség aki itthon tanul a gyerekkel, gondoskodik róla míg egyik szülő dolgozik. Munkalehetőségek vannak, csak vállalni nem tudjuk. Ez önmagában is nehéz helyzet, hát még így.
Nagyszerű lenne, ha az egyedül nevelők is kapnának egy egyszeri anyagi támogatást, vagy mondjuk (még)emelt(ebb) családi pótlékot (azt most hagyjuk, hogy a családi pótlékot már amúgy is aktuális lenne emelni) meghatározott időre.
Vagy élelmiszer adományt kaphatnának, ugyanis anya jár ki vásárolni, és ő is lehet veszélyeztetett, vagy ő is megbetegedhet. 
Jelenleg az okoz aggodalmat, hogyha beteg leszek, és 14 napra karanténba kerülök, ki fog vigyázni a gyerekre? Mert a nagyszülőkhöz nem mehet. Nagybácsihoz, nagynénihez sem nagyon, mert "teltház" van.
Ki segít a bajban?

Tudomásom szerint az Egyszülős Központ tett lépéseket a felsőbb vezetés felé, de eddig nem érkezett megnyugtató visszajelzés. Tégy Te is egy lépést, és oszd meg ezt a cikket, hogy többekhez eljusson.

Nemrég még klímakatasztrófától volt hangos a világ, és mint más témában, úgy ebben is, voltak akik tenni akartak ellene, mások meg magasról letojták. A világunk azonban lassan belepusztulni látszik az ember pusztító életmódja folytán. És akkor jött a Covid-19, ami megrengette a világot.
Egy hónapja még nevettünk rajta Magyarországon, ha valaki megijedt a vírustól: ó, hát Kína nagyon messze van! Minket nem fog elérni.
Sokkal hamarabb elért, mint gondoltuk. Itt van, itt tombol és térdre kényszerít. Elterjedt a MaradjOtthon kihívás, és persze most is vannak, akik komolyan veszik, meg olyanok is, akik nagyon nem. 
Hogy hogy lesz tovább, mi a sorsunk, nem latolgatom. Abban bízok, hogy egy magyar tudós kifejleszti az ellenszert.
A Földünk lélegzethez jutott eközben, a légkör kezd kitisztulni, dolgozni otthonról is lehet. Tanulni is. Majd most nem shoppingolnak az emberek, ki fogják bírni. Lehet, hogy élelem nem lesz elég, legalább tisztul az a szervezet, mely gyorséttermekhez szokott. Akinek pedig speciális ételekre lenne szüksége sajnos hiányt fog szenvedni. - Vagy megtanul kovászos kenyeret sütni :) Ha már annyi lisztet halmoztunk fel, tegyünk szert új képességekre. .
Alkalmas az idő együtt lenni kis családunkkal (Nyilván elszakadunk távolabb lakó rokonainktól, barátainktól, de az internet segít áthidalni ezt a problémát is). Van idő tanulni, olvasni, törődni, nyugodtan táplálkozni, alkotni, töltődni és magunkba nézni. Amint vége lesz ennek, megtisztultan térhetünk vissza a nagyobb világunkba :)

A cím pedig arra utal, hogy addig is segíthetnénk egymást. Sokan összefognak, áldozatos munkát végeznek. De nem lehet mindig az adó oldalon vagy csak a kapó oldalon lenni, kölcsönösnek kell lennie. Tégy te is valamit valakiért, aki most segítségre szorul. Egy szomszédod, egy barátod, egy elesett ember...

Az ötletet egy amerikai film adta, aminek a címét jelenleg is keresem (írd kommentbe, ha megvan! Köszi). Egy kisfiú olyan házifeladatot kap tanárától, ami hasznos a világnak. Ő ezt úgy értelmezte, hogy valakinek segít, és megsegít egy hajléktalan fiatal férfit, aki megfürödhet náluk, ott aludhat és a kisfiú zsebpénzéből új ruhát vesz, amiben el tud menni munkát keresni. Talál is munkát és ezzel az élete fordulatot vesz. Neki is az a dolga, hogy három másik embernek adja ezt tovább. Ha elindul ez a lánc, tettünk valami csodálatosat!

Benne lennél?

2020. március 16-ától megkezdődött  digitális oktatás Magyarországon.
Pénteken a miniszterelnök elrendelte, hogy az iskolák tartsanak zárva, de a folytatódnia kell a tanításnak.

A kényszerhelyzet, hogy a karantén miatt otthonról kell tanulni, minden magyar család számára alkalmazkodást követelt. Gyeremeküket egyedül nevelő anyák és apák maradtak otthon a gyerekekkel, sokan home office-ban dolgoznak már, és a gyerekek át kellett álljanak a digitális oktatásra. A tanárok egész hétvégén küzdöttek, hogy működőképessé tegyék az új rendszert.

És a tárgyilagos felvezető után jöjjenek az örömteli hírek: a gyerekek, akiknek van okos eszközük, remekül boldogulnak az online világban. Semmiség volt megszokni a Google Classroomot. Mások, akik a Kréta felületét használják, kevéssé boldogultak jól, valószínűlega  rendszer túlterheltsége miatt.

A 12 éves lányom, aki egy éve még nem szerette az okos telefonokat (kivételes gyermek!), mostanra már tökéletesen használja - szerencséjére. A Tanteremben szerdától kapták meg a feladatokat barátságos szövegkörnyezetben, bátorító szavakkal, és némi elvárásssal. Ugyanis a tananyaggal haladni kell és nem lehet lazsálni. Nem vakáción vannak a gyerekek, tehát keljenek fel időben és a beérkező feladatokat határidőre készítsék el. Felelősségteljes dolog ez, és azt hiszem javukra fog válni, ha megtanulják.
A lányom nyolckor kel és várja a feladatokat. Lehet, hogy pizsamában van egész nap, de önállóan készül a tanulásra. Elővette egy füzetet és táblázatban vezeti a beérkező feladatokat, kipipálja, amik elküldésre kerültek.
Most, hétvégén is tanul. Alig kéri a segítségem, de ha kéri, örülök. Most együtt tanulhatunk, beszélgetünk, segítjük egymást.
Nagyszerűnek tartom, hogy az internet lehetőséget ad nekünk, hogy ebben a kaotikus és bizonytalan helyzetben, nyugodt otthonunkban, egymás közelségében folytathatjuk az életet. Mert dolgozni is lehet itthonról- tudom, tudom, már akinek!

Ki tudja? Talán egy rejtett képességünk is előkerül, amivel pénzt kereshetünk a szűkösebb időben?

A Mi kis falunk humora elragadó :D

Jó ez a facebook, minden nap ott találkozunk az "ismerőseinkkel". A valóságban nem találkozunk velük, de ott legalább igen. Ezt néha pejoratíve mondhatjuk, máskor meg őszinte szívvel, mert e rohanó világban már az is jó, ha legalább így. Megnevettetnek a vicces posztok, magukkal ragadnak a megosztott zenék, osuztzunk ismerősünk gyászában, segítünk egy elveszett állatnak új gazdit találni...stb. Szóval összességében jók ezek a közösségi oldalak. Azonban 1.rabjává lehet válni, de ez közhely már;  2. egy-egy bejegyzés tévútra visz.
Elég ha arra gondolunk mennyi megmondó ember lett mostanában, akik hangzatos szavakkal terelgetik az őket követőket. Asztrológusok, írók, és ott vannak a valakik, akiknek egyfajta ideológiáik vannak és azt meg kell osszák másokkal, hogy sok követőjük legyen....stb. Veszélyes dolog ez. Nem elég a politukusaink manipulálása?

A zoodiákus előrejelzéseket én is követem, sokszor találó - hacsak nem a placebo hatás miatt.

Ott vannak a bíztató angyali üzenetek is, amik hétről hétre ismétlődnek, csak más angyalos kép van hozzájuk csatolva. Pl. Mihály arkangyal vigyáz rád, ne aggódj, rendeződni fognak a dolgok a háttérben és ami most még rossznak látszik, az később kiderül, hogy a te hasznodat szolgálja. Angyalaid vigyáznak rád!
Nos, ezek a megnyugató sorok egész jól elcsitítják a háborgó lelket, aggódó szívet, erőt adnak a mindennapokra. Tehát jó. De az elmúlt hónapokban újra és újra ezeket olvasom és azt látom, hogy ez porhintés, nem lesz változás. Akkor lesz változás, ha teszel érte. 
Nos, tettekre is ösztönöznek a képes megosztások - akár ismerösöd küldi, akár egy megmondó ember, csakhogy előfordult sokszor, hogy ellentétes cselekvésre ösztönöztek. Tehát nem lettem okosabb.
Magam is dilemmával küzdöttem, erre egyik azt mondja: mondd ki amit gondolsz, ne tarts magadban. Fejezd ki az érzelmed, mert rövid az élet, ne állj boldogságod útjába.
A másik intelem meg arról szól, hogy most várj, hagyd hogy az események maguktól következzenek be, néha háttérbe kell vonulni ahhoz, hogy tisztán láss.
Vagy: engedd ki az irányítást kezeidből egy kicsit, add át angyalaidnak a gondod és csodálatos módon megoldódnak a problémák.

Kicsit agymosottá válsz ezekután...

De van még egy csapda: olyannyira nem egymással kommunikálunk, hogy közvetítésre használjuk a közösségi oldalt. Itt vannak ezek a remek szerkesztett képek szép, de bánatos nővel.
Vagy machó férfi merengő tekintettel és mindegyikhez egy jól odamondós idézet, amit meg lehet osztani és aki látja, tudja, hogy melyik szól neki, melyik nem. Célozgatunk érzelmekre, gondolatokra. Manipuláljuk a másikat, hogy lépjen felénk, mert mi gyávák vagyunk. Vagy épp megsértődtünk és akkor felteszünk egy "erős nős", vagy "az igazi férfi sose..." kezdetű szerkesztett képet, hogy ezzel engeszteljük ki magunkat.
Többes szám második személyben írtam, de mondhattam volna a magam nevében is, igen. Előfordult. Így vettem észre milyen veszélyes játék ez is. Máskor én kaptam ilyeneket - legalább is magamra vettem. Egyértelművé vált, hogy az illető nem akar színt vallani, csak sejteti, hogy érdeklem. Ebben az a csapda, hogy nem biztos! Simán lehet, hogy valaki másnak dobálja a megosztásait, amik mögött szerelmetes érzéseket lehet felismerni. 
Vagy egy hozzászólásom haragot keltett valakiben, mert "bíráltam" és megjött rá a válasz, csak nem szemtől szembe. Egyszerűen feltöltötte a hírfolyamára és én tudtam, ez nekem szól:

Ő a sólyom, én a varjú :D Még jó, hogy a varjú is tud magasan repülni :)

Hát ez meg a varjúmondja blog. Sajnos van véleményem. legfeljebb ezután nem mondom ki Facebookon.

Mi van ha gyermeked megváltozik hirtelen? A tündibündi babából akaratos, veled folyton harcban álló arcoskodó kis szörny lesz tizenévesen. Először rendre utasítod ugyebár. Ez megy hónapokig, hogy kiabálsz vele, hogy hogy képzeli ezt a hangot?! Meg mi az, hogy NEEEMM!? (Halványan felsejlik, hogy volt már ilyen, kb. 2,5- 3 éves korában. Kemény hisztik, akarat megmutatása, teste földhöz vágása a zebra közepén, miközben megöl a szégyen a járókelők előtt, hogy nem tudod elhallgattatni a gyereked.)
Parancsolgatós leszel a kettes fázisban, mert rájössz, hogy a kiskamasznál már nem sokat ér a kedves szó, és kérlelés, hogy rakja el a ruháit, igyekezzen a készüléssel, mert menni kell, ne söpörje a morzsát az asztal alá, és ne egyen az ágyon...stb. Hosszan lehetne sorolni. Vagy ötvenszer fel kellett szólítani, hogy egyszer megtegye. Ekkor elhatároztad, hogy nem kérsz, nem könyörögsz: parancsolsz.
Ismerőseid rosszallóan néznek, hogy milyen parancsolgatóssá váltál és nem lehet azt a gyereket szépen megkérni??
Hát nem. 
Viszont lehet, hogy a 3. felszólításra gyorsabban megteszi és még tv megvonással se kellett zsarolnod. Ám a kapcsolatotok észrevétlenül megromlott. Az, hogy már nem vagy megértő és kedves, az még ellenállóbbá tette, sőt kritikussá. Megállapítja kamaszod, hogy folyton csak ugráltatod, sérelmezi, hogy azt feltételezed róla, hogy kamuzott, pedig ő nem... És te se hallgasd a zenét hangosan, mert zavarod. Főleg ne énekelj, mert hamis. Szemrehányást tesz, hogy nyitva hagyod az ablakot szellőztetés céljából, mert akkor nem tud önfeledt lenni- időnként artikulátlan ordításokban tör fel, és nem YEAH vagy ilyesmi, hanem csak úgy. Mert tök jó kiereszteni egy vadállati hangot és frászt hozni anyára, aki épp mondjuk meditálni próbál a szomszéd szobában.
Szembesülsz vele, hogy szar a főztöd és különben is menőbb étteremben enni.
Olyan kritikák érnek, hogy elvörösödsz. Néha azonban tényleg tükröt tart a gyerek képletesen.
A harmadik fázisban rájössz, hogy nem akarsz rossz anya lenni és eltávolodni tőle, mert ha drogos lesz vagy alkoholista, akkor te leszel érte a felelős. Meg amúgy is. De a zűröket meg kéne úszni. Egy biztos: a kamasz kort nem lehet megúszni. Mind átmegyünk rajta és még élünk :) Meg a szüleink is :D (Így visszagondolva, azért jó idegeik voltak)

A konklúzió az, hogy hagyni kell a gyerkőcöt olyannak lenni, amilyen, mert ha tiltasz, ellenszegül. Azon kívül talán el is húzódik a folyamat, amit nem akarunk. Ez a kamaszkor olyan életszakasz, mint az életközép vagy idős korba lépés. Nem tudsz úgy csinálni, mintha nem volna és megváltoztatni sem, mert ilyen és kész. Ha büntetni akarnád a kamaszt azért, amilyen - az olyan mintha idős szüleidet akarnád megváltoztatni.

Egyes szám 2. személyben írtam,de persze nyilvánvaló, hogy ezek a saját megéléseim...

Szóval lepereg rólam a bántása, nem leszek idegbeteg attól, hogy "trágyadomb" a szobája. Ja és kritizáljon csak, ez a dolga. Így alakítja ki a saját értékrendjét. Ez nem jelenti, hogy nem nevelek, de most bármit kérnék, utasítanék, dafke az ellenkezőjét fogja tenni. Így is úgy is leéget a rendelőben, és artikulátlanul üvölt. De ha hatástalan lesz, akkor lehet, hogy elgondolkodik.

Állítólag a mai kamasz kor nem ér véget 20 évesen. Jól fel kell kötni a gatyát.

Zamárdi 10 éve lett város, ennek alkalmából sztár énekeseket is hívtak a strandra.

Szeles, hideg idő volt, de lenéztünk, hogy megnézzük a műsort. Épp Hevesi Tamás volt a színpadon. Egyedül, zenekar nélkül. Azaz volt ott zenekar, de képzeletbeli. Gyanítom, hogy olyan gázsit ajánlottak fel neki ezen az ingyenes műsoron, hogy ugyan eljött, de az egész együttes fellépését már nem tudta volna finanszírozni.
Egyedül is showt csinált. A közönsége mint egy csapat gátlásos iskolás, csak nézett, ösztönözni kellett őket a tapsra. Többnyire a negyven-ötvenes korosztályt érdekelte a művész előadása. Bizony én is ebbe a csapatba tartozom. Fiatal koromban volt nagyon sikeres Tamás, vidám, beszédes szövegű, dallamos zenéjét szerettük. Volt néhány slágere, azokat most felelevenítette, megénekeltette és megtapsoltatta a közönségét. Eközben szórakoztató sztorikkal is megspékelte a koncertet.
Tetszett, hogy tiszteletet mutat a hallgatósága felé, hogy profi előadó aki tudja, hogy kell megszólítsa őket. Humoros volt és lelkes.
Bejárta  a világot, Ausztráliában is élt, de Magyarországra jött haza. És örültem, hogy ezen a nevezetes napon- 2018.06.30- találkozhattam vele élőben is. Nagy élmény volt, köszönöm.