Az idősotthon egyes lakói, akik saját otthonuk megszokott tárgyait szeretnék élvezni, szívesen hazamennének. Először csak érdeklődnek, mikor lehet. Aztán megtudják, hogy nem lehet, de ezt nem akarják elfogadni. Hiszen az fogság! Egyszer aztán eltökélik, hogy elmennek és csomagolnak. De szembesülnek a bezártsággal. 

El szoktuk mondani nekik, hogy ők azért vannak itt, mert itt biztonságban vannak. Egyrészt azért, mert rendszeres étkezést és orvosi ellátást kapnak, továbbá nincsenek egyedül. A demenesek estében még van egy fontos dolog, 24h-s felügyeletet kíván az állapotuk, de a hozzátartozók nem tudják feladni mindig a korábbi életüket, munkájukat, esetleg lakhelyüket.
A pandémiás helyzetet azonban nehezen fogadják el. Nem tudják milyen durván tombol a vírus az otthonono kívül, és valóban itt a legbiztonságosabb nekik. 
Ugyanakkor emlékeztet ez a helyzet arra is, mikor valaki kisállatot tart otthon. Mondjuk tengerimalacot, törpenyulat, vagy bármit: ketrecben. Szereti a kisállatát, saját otthont teremt neki, ad enni, inni és játszik vele. Mindent megad, hogy életben tartsa és kedvét is keresi, de akkor is ott van az a fránya ketrec, vagy zárt ajtó. Ha elszabadulna a kisállat, még elütné az autó, eltévedne, baja lenne ... itt biztonságban van.
Ezek szerint  biztonságos a bezártság és nem pedig fogság... De akkor miért érezzük kényszerű rossznak, hogy megfertőzötten két hétig ki se tehetjük a lábunkat a lakásból?!
Költő kérdés volt. 
A négy falnál azért tágabba  világ és minden megszokott tevékenységet meg kell szüntetni a vírus miatt. Itthon kell lenni és újabb vicc: "pihenni kell", tévézni, internetezni....ilyesmik. Minden jó, csak épp be vagyunk zárva.